Szárliget–Majk | Ingyenes zarándoklat

Egy nap a Mária Út legszebb szakaszán

 

[rev_slider alias=”maria-ut-ii”]

Ízelítő zarándoklat a Mária Úton

További információkért kattintson, és görgessen lejjebb:

Találkozó

7.55-kor a Szárligeti vasútállomáson, amely elérhető a Budapest, Déli-pályaudvarról 7.05-kor induló személyvonattal (vigyázat: vágányzári menetrend miatt e napon a vonat 7.05-kor indul)

.

Útvonal

Szárligetet elhagyva először szántóföldek között sétálunk felfelé, majd három kilométer után Csákányospusztát követően elérjük nemcsak az erdőt, hanem zarándoklatunk legvadregényesebb részét: a Mária-szakadék szurdokvölgyet, ahol mintha sziklák, meg kisebb kövek görögnének alá vízesés gyanánt (vízfolyás általában nincs a völgyben). A szurdok után elhaladunk Körtvélyespuszta különleges hangulatot árasztó elhagyott temetője mellett.

Innen egészen Vértessomlóig a mély erdőben, a civilizációtól távol haladunk a Mária Úton, érintve a Szép Ilonka forrást, amelynek nevét Vörösmarty Mihály verse ihlette. És ki tudja: talán tényleg erre vadászgatott Mátyás király, amikor belebotlott a gyönyörű lányba.

A vértessomlói kegyhely az erdő szélén, a 18. században telepített sváb falu mellett található. A török korban elpusztult korábbi kápolna helyén a tatai uradalom birtokosa, Esterházy József építtette a ma is látható kápolnát, amely az után vált búcsújáróhellyé, hogy a 1736-ban idekerült a bécsi kapucinus szerzetesek Szűzanya-kegyképének másolata. Ezt követően számos gyógyulás, imameghallgatás történt, amelyet a templomban látható fogadalmi ajándékok is bizonyítanak.

Aki akarja, itt befejezheti a zarándoklatot. (Busz indul Tatabányára 14:16-kor és 16:11-kor. A menetidő 20 perc. Tatabányáról kb. félóránként indul vonat Budapestre).

Érdemes azonban továbbmennünk, hiszen már csak 3 km, Majk, ahol a Kamalduli Remeteség egyedülálló épületegyüttese nyújt kiemelkedő látnivalót. A kamalduliak egy katolikus szerzetesrend, amelynek jellegzetessége a hallgatási fogadalom: a szerzetesek évente csak ötször beszélhettek. A szerzetesek külön-külön cellaházait, valamint a rendházat barokk stílusban építették a már említett Esterházy József gróf kezdeményezésére, de az építkezésekhez több más magyar főúr is hozzájárult.

Ha sikerül délután 3 óráig megérkeznünk, akkor részt vehetünk az aznapi utolsó vezetésen, és belülről is megtekinthetjük az épületeket.

Az épületegyüttes megtekintése után még van időnk kicsit megpihenni az idilli környezetben, majd hazafelé vesszük az irányt.

Hazautazás

Busz 16:37-kor indul a Remeteségtől Tatabányára, ahonnan vonattal utazhatunk tovább Budapest vagy Győr felé.


Mary's Way Association

Szakmai partnerünk

Mária Út Egyesület

Közép-Európa Zarándokútja

Ez most akkor tényleg ingyenes?

Igen, ez az „ízelítőzarándoklat” ingyenes. Mindazonáltal az út (vasút, busz) és a majki belépő+vezetés költségeit mindenki magának fizeti.

Kinek szól?

Mindenkinek, aki szívesen részt venne egy rövid őszi zarándoklaton: elcsöndesedne vagy beszélgetne, felfrissülne az őszi természetben.

Mi van, ha messze lakom?

A zarándoklat helyszínéhez legközelebbi nagyváros Tatabánya, így természetesen azoknak a legkönnyebb részt venniük, akik Budapesten vagy a Dunántúl északi részén laknak. Ha távolabb lakik, és szeretne részt venni, írjon nekünk.

Mit hozzak magammal?

Időjárásnak megfelelő, réteges öltözék, esőkabát, vízálló cipő vagy bakancs, elegendő enni- és innivaló (út közben nincs bolt vagy élelmiszer-vásárlási lehetőség), költőpénz, esetleg fényképezőgép, telefon, iratok. Egy hidegebb őszi napon hasznos lehet egy kisebb termosznyi forró ital és csemege (sütemény, édesség) is…

 

Leave a Reply