Szent Jakab út

Szent Jakab apostol

Szent Jakab apostol – akit gyakran az idősebb Jakab apostolnak is neveznek – Betszaidában született. Testvérével, Szent János apostollal együtt halászatból élt, amikor a Genezáreti tónál találkozott Jézussal. Ez a találkozás örökre megváltoztatta az életét, és testvérével együtt Jézus tanítványául szegődött. Mindketten Jézus legszűkebb köréhez tartoztak: a színeváltozáskor Krisztus őket és Péter apostolt választotta ki a többi apostolok közül. Ugyanakkor ez nem jelentett kiváltságos helyzetet: Jakab és János Jézustól hiába kérték, hogy az Isten országában Jézus jobb és bal oldalán foglaljanak majd helyet. Jézus a két apostolt „a mennydörgés fiainak is nevezte”, amiért egyszer haragjukban isteni büntetést szerettek volna kérni az egyik szamariai falura, ahol nem voltak hajlandók befogadni Jézust és az apostolait. A kialakuló keresztény közösség körében Jakab apostol nagy tiszteletnek örvendhetett, hiszen a jeruzsálemi egyház első püspökének választották. Talán temperamentuma és erélyes fellépése is közrejátszott abban, hogy Heródes (Agrippa?) király alatt kivégzik (ő az egyetlen apostol, akinek a halála szerepel az Újszövetségben)..

Compostela

A keresztény hagyomány szerint az apostol Hispániában is térített, majd holttestét két tanítványa ide menekítette és temette el. Később, 813-ban egy helybéli remete egy olyan csillagra lett figyelmes, amely bevilágítja a mező egyik sarkát. Hamarosan mind Szent Jakab apostol, mind a két tanítvány sírját megtalálták, és a csillagfényben úszó mezőről kapta ez a hely a Santiago de Compostela elnevezést (szó szerint: Szent Jakab csillagmezeje). A felépülő katedrális azóta is őrzi az apostol maradványait, sírja az egyik legfontosabb kultuszhellyé vált a középkori Európában. Spanyolországban azóta tartják az ország egyik védőszentjének, amikor az arabok elleni elkeseredett küzdelemben Clavijonál az égből vágtázó Szent Jakab apostol hatalmas pallosával megfordította a csata kimenetelét. Tisztelete azonban messze túlnyúlt Spanyolország határán, és Európából zarándokok százezrei keresték fel sírját engesztelésül, hálaadásért, gyógyulásért, kiengesztelődésért.

Az út

Az út hivatalos neve El Camino de Santiago, azaz Szent Jakab útja, amelynek legkeletibb szakasza a Budapesttől Lébényig tartó 203 km-es magyarországi útvonal, ami tovább gyalogolható Mosonmagyaróvár – Rajka – Wolfsthal (Ausztria) felé. Így tulajdonképpen Budapesttől egészen Santiago de Composteláig lehet a Szent Jakab úton zarándokolni. Maguknak az út kialakítóinak is az lebegett a szemük előtt, hogy miként lehetne a spanyolországi El Camino lelkiségét, illetve egy Szent Jakab apostol tiszteletére épülő gyalogos zarándoklatot Magyarországon meghonosítani. Az első zarándoklatra 2009-ben került sor, majd hamarosan megtörtént az út kijelölése a hivatalos Camino útjelzésekkel (kék háttérben kilencágú sárga kagyló, illetve sárga nyíl). A zarándokút népszerűségét jelzi, hogy az eredetileg nyaranta meghirdetett csoportos zarándoklatok őszi turnusokkal egészültek ki.

oldal teteje ↑

A táj

A zarándoklat során számtalan kulturális emlékkel és természeti szépséggel találkozhatunk. Gyönyörködhetünk a zsámbéki premontrei romtemplom gótikus íveiben, a tarjáni és etei borospincék egyszerűségében. Megismerhetjük a tatai vár különös történetét, miközben akár hajóról is megcsodálhatjuk ezt a kicsiny erődítményt. Utunk során megismerhetjük Győr barokk belvárosát és az ezeréves múltra visszatekintő Pannonhalmi Bencés Főapátságot, mely az UNESCO Világörökség részét képezi. Végül megérkezünk Lébénybe, a középkori magyar építészet egyik legjelentősebb román kori templomához. Az utat azonban tovább lehet folytatni az ausztriai Wolfsthalig, ahol akár tovább zarándokolhatunk Compostela felé…

Jelentkezzen, ha szeretné végigjárni az utat!

oldal teteje ↑

Leave a Reply