Szent Márton út

Porta speciosa, Pannonhalma
Tours-i Szent Márton

Szent Márton 316 körül született a Római Birodalom egyik városában, a pannóniai Savariában. Követve apja hivatását és buzdítását, 15 éves korában a római hadsereg legionáriusa lesz. Galliában szolgál, amikor egy hideg téli napon találkozik egy didergő koldussal. Megszánva a szegényt, katonai köpenyét kettévágja és az egyik felét odaadja a koldusnak. Élete ekkor vesz gyökeres fordulatot: álmában Krisztust látja, aki annak a koldusnak a képében jelenik meg előtte, akin előző nap segített. Bátran a katonai szolgálatból való felmentését kéri, bár életét kockáztatja ezzel, majd megkeresztelkedik.

Hosszú utazásokat tesz: felkeresi szüleit Savariában, ahol megkereszteli édesanyját, Itáliában remeteségbe vonul, majd kolostorokat alapít Európa-szerte. Csodás gyógyítások, halottfeltámasztások kísérik útját. Éppen Tours-ban tartózkodik, amikor 371-ben megválasztják a város püspökévé, és bár a kinevezés elől egy baromfiólban bújik el, a libák gágogása elárulja a rejtekhelyét. Az idős Márton egy teológiai vita kapcsán Candes-ba utazik, ahol 397-ben elhuny. Holttestét Tours-ba szállítják, ahol november 11-én helyezték végső nyugalomba.

Tisztelete hamarosan egész Európában elterjed: számtalan települést neveznek el róla, igen sok templomot emelnek a tiszteletére, valamint Franciaország és Magyarország is védőszentjévé választja.

Mozaik térkép Szent Márton életének helyszíneivel
Az út

A zarándokút gondolata egymástól függetlenül született meg Magyarországon és Franciaországban, majd francia kérelem során az Európa Tanács 2005-ben a zarándokutat Európai Kulturális Útvonalnak minősítette. A zarándokút a sokat vándorló Szent Márton püspök életének különböző helyszíneit köti össze. Az eredetileg Szent Márton szülőhelye, Savaria (ma Szombathely, Magyarország) és a szent halálának a helye, Candes-Saint-Martin (Franciaország) között húzódó kb. 2500 km hosszú útvonal több kisebb zarándokúttal egészült ki, melyek Szent Márton kultuszhelyeire vezetik a zarándokot.

Lehetetlen szinte felsorolni, hogy milyen változatos tájakon vezet keresztül ez az út, amelynek teljes megtétele kb. három és fél hónapot vesz igénybe: kicsiny és varázslatos falvak, nagy történelmi múlttal rendelkező városok, az Alpok hágói, a festői Loire-völgy, vagy Márton püspöki székhelye, Tours pusztán csak néhány példa az út sokszínűségére. Külön szépsége a zarándokútnak, hogy eközben Szent Márton útját és életútját is megismerjük és bejárjuk, ami alkalmat ad arra, hogy egészen közeli módon tapasztalhassuk meg a sok évszázaddal ezelőtt élt szent életét, példáját és hitét.

oldal teteje ↑

Magyar szürke marha
A táj

A magyarországi Szent Márton út a római kori emlékeiről (pl. Isis-szentély) híres Szombathelyről kiindulva északi és déli irányba is vezet.

Dél felé, a római Borostyánkőutat követve először a magyarországi román kori építészet egyik kiemelkedő alkotása (Ják) mellett vezet az út, majd egy pompás barokk kastélyt (Körmend) elhagyva erdőket, mezőket, gyümölcsösöket érintve jutunk el az ország egyik legszebb tájegységéhez, az Őrséghez. A dimbes-dombos tájakon kanyargó zarándokutat református haranglábak színesítik, amelyek a nép építészet jellegzetes emlékei ezen a vidéken.

Észak felé haladva bepillantást nyerhetünk a régi falu életébe (Szombathely, Vasi Skanzen), találkozhatunk Alpokalja gyöngyszemével (Kőszeg), majd a sűrű fenyvesek és a hegyek után lassan lankásabb vidékre ereszkedünk le. Ugyanakkor az egyszerű táj számos kincset hordoz magában: apró román kori templom (Sopronhorpács), reneszánsz-barokk kastély (Mihályi), egyszerű méltóságot sugárzó barokk evangélikus templom (Nemeskér). A zarándokút végül a pannon földből kiemelkedő, az egykor Szent Márton hegyére épült Pannonhalmi Bencés Apátság épületegyütteséhez ér, amely különlegesen ötvözi magában az ezeréves múltat és a keresztény spiritualitást, illetve nagyszerű példát nyújt a régi és a modern inspiráló találkozására.

Jelentkezzen, ha szeretne végigjárni az úton!

oldal teteje ↑

Leave a Reply